A meglepetés az lett volna, hogy egy hónapon belül
teljesítem az egész távot. Még szerencse, hogy nem harangoztam ezt be sehol,
mert sajnos nem sikerült, de nagyjából két hónap elég volt úgy, hogy csak
hétvégéken keltünk útnak. Volt egy olyan tervem is, hogy részletesen beszámolok
az útról egy blogban, de mivel ezt már megtették mások, értelmetlennek
tartottam. Bár sok szép hely van az ország délnyugati részében is, csak
gondoljunk például az Őrségre, nekem a legkellemesebb meglepetést Somogy és Baranya
méltatlanul elhallgatott lankái jelentették.
A Dél-dunántúli Kéktúra igazolófüzet vezetésekor különös
figyelmet fordítottam arra, nehogy véletlenül téves dátumot írjak be. Egyéb
dologra nem kellett figyelnem, mert az utat a füzetben megadott sorrendben
teljesítettem, így hát nem érhet az a vád, mint korábban, hogy nem a túra
útvonalán közelítettem meg egy pontot. Sőt, még szorgalmi jelleggel olyan
pecséteket is begyűjtöttem, amiknek nem volt külön bélyegzőhely kialakítva a
füzetben, de lássák, milyen pedáns vagyok.
A teljesen kitöltött, feldátumozott és jól látható
pecsétekkel igazolt füzetemet beküldtem illetékes elvtárséknak, ha már ennyit
melóztam vele. Hangsúlyozom, itt már nincs dicsőség lista, talán jelvényt lehet
venni, nem tudom, de nem is tartottam igényt rá. Egyszerűen csak büszke voltam
rá, milyen gyorsan sikerült bejárnom az útvonalat, pedig már nem vagyok mai
gyerek.
Nem ragozom tovább, egy hónap múlva újból jött a telefon:
Valami nem stimmel a füzetemmel, a vizsgáló bizottság megint problémázik.
Elképzelni nem tudtam, hogy most mi a fészkes fenébe tudtak belekötni. Hát az
volt a bajuk, hogy nem pecsételtem duplán, azokon a pontokon, ahol
megszakítottam a túrát. De hát könyörgöm! Maguk nyomtatták és árulják az új
füzetet, ahol erre nincs is lehetőség. Míg az OKT füzetben duplázódik egy-egy
túra vég- és kezdőpontja, itt már nem helyeztek el két kockát. Komolyan mondom,
az-az érzésem, hogy direkt csinálják. Mintha csak örömüket lelnék benne, hogy vegzálják a
turistatársakat.
Nem vagyok hajlandó még egyszer asszisztálni ebben a színdarabban.
Elegem volt. Ezek az emberek többet ártanak a kéktúra mozgalomnak, mint bárki
más. Dobja ki a kukába a füzetemet uram! Nem is értem, miért küldtem be.
Biztosíthatom, hogy ilyen többé nem fog előfordulni.
No comments:
Post a Comment