Van egyéb bizonyitékod, te kis csaló?

Hol volt, hol nem, élt egyszer egy fiúcska, akit édesapja minden hétvégén elcipelt a nagy kerek erdőbe, hogy ne csak a játszótéren múlassa az időt. Lásson szép nagy fákat, tövükben megbújó gombákat. Zöldellő réteket, sziklás ormokat, őzikét és vaddisznót, kis patakot és nagy folyót. Had rúgja az őszi avart maga előtt, és tapossa a havat, ha a tél eljött. 

Közben eltelt ötven esztendő, és a fiúcska kitartóan rója a kilométereket, de amit azóta is sajnál, hogy annak idején nem volt neki is egy pecsételő füzete, mert így nem kaphatott olyan szép nagy jelvényt, amit apja hordott büszkén zöld posztókalapján. Bántotta, hogy ugyanúgy végigjárta az Országos Kéktúrát, sőt a pecsétek többségét saját kezűleg nyomta be a kis füzetbe, mégsem kaphat külön jelvényt, hiszen egy füzet, egy jelvény.
 

Ezért aztán gondoltam egy nagyot, és saját igazolófüzetet vásároltam, hogy fél évszázad után nekem is legyen saját jelvényem és nekivágtam az 1165 kilométeres távnak. No persze nem egyszerre, erre sem időm, sem energiám nem lenne, de ezzel nincs is gond, mert a Kéktúra kiírása is lehetőséget ad arra, hogy "tetszőleges irányban haladva, tetszőleges hosszúságú szakaszokra bontva" abszolváljam a távot. Beletelt vagy öt évbe, de végül sikeresen begyűjtöttem az összes bélyegző lenyomatot, és beküldtem a füzetemet a Magyar Természetjáró Szövetséghez, hogy megkaphassam a hőn vágyott elismerést. 

Kicsit furcsállottam, hogy még mindig kifizettetik a jelvény bekerülési költségét, miközben mindenhol azt olvasni, hogy ennyi meg annyi milliárdot kaptak EU-s pénzből a Kéktúra népszerűsítésére, de hát istenem, Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen. Az hogy a válaszlevél postaköltségét is előre utalással kell kiegyenlíteni, már szánalmasnak tartom, de ezek fillérek, nem fogják elrontani az örömömet.

Nem úgy az e-mail, amit egy hónap hallgatás után, érdeklődésemre küldtek. Felsoroltak benne néhány bélyegző pontot, aminél gond van a dátummal. Lehet. Bocsánatot kérek, de van, hogy nincs nálam toll vagy uram bocsá' felérve a csúcsra, izzadtan és lihegve nem kezdek el könyvelni. Ilyenkor utólag pótoltam a dátumot.
Akkor sem stimmel, jött a válasz, és tudok-e bármilyen más bizonyítékot bemutatni, hogy én mikor és merről közelítettem meg az inkriminált pontokat? Vezettem-e másik nyilvántartást is?

Micsoda? Még az első levélnél azt hittem, hogy ez valami vicc. Vagy hogy lássa a sporttárs, nem volt hiábavaló az a sok milliárd, mert nem csak puccos táblák kerültek kihelyezésre, de a fizetett alkalmazottak is lelkiismeretesen végzik a munkájukat. A második levél viszont már nem csak kekec volt, de egyenesen azzal vádolt, hogy nem jártam végig az útvonalat, csak valami furcsa okból, egyéb irányból közelítettem meg a pecsételőhelyet, és ez így nem ér.

Bizonyára mindenki ismeri azt az érzést, amikor az igazságtalanságtól és a tehetetlenségtől menten dührohamot kap. Amikor tudja, hogy mindent helyesen csinált, de jön a hatóság, vagy egy főnök, vagy bárki, akinek hatalma van, és keresztbe tesz.
Hiába nyugtatott a feleségem, hogy ez egy pitiáner ügy, ne bosszantsam fel magam, nem ér annyit az egész, azért csak nem hagy nyugodni, hogy én, aki életem során már többször is bejártam a Kéktúra különböző szakaszait és most ezt már egy igazolófüzettel is tudom bizonyítani, nem kaphatom meg az elismerést egy harmincas éveiben járó fiatalembertől, aki bizonyára sok mindent tett a természetjárás népszerűsítéséért, de ez még nem jogosítja fel arra, hogy kétségbe vonja turista társa szavának hitelességét, amikor semmit nem tud bizonyítani, csak téves következtetést von le dátumokból.

Mert mondjuk mi van, ha egy túra során kiderül, otthon felejtettem a füzetemet, és legközelebb már nem járom végig még egyszer az egész útvonalat, csak onnan kezdek, ahol hiányzott a pecsét? Vagy miért baj az, ha a dupla bélyegzőhelynél már előre beütöm a pecsétet, hogy legközelebb, ha erre járok, már ne kelljen ezzel vesződni? És még sorolhatnám, de a lényeg az, hogy nekem ott az igazolófüzetem a kezükben, nincs más bizonyítékom (és nem is kell) arra, hogy tényleg végigtalpaltam a teljes útvonalat. Miközben a "hitelesítő bizottság" feltételezésre alapozva megtagadja a teljesítmény elismerését, csak mert megteheti.

Én nem várom meg, míg mindenkire nyomkövetőt bilincselnek a bokájára, aki jelvényszerző túrára indul, mert más bizonyítékot nem tudok elképzelni, amit ne lehetne kijátszani. De miért is akarna valaki csalni? Ebbe gondoljunk bele egy kicsit! Hogy vehessen pénzért egy jelvényt, amivel nem megy semmire, hiszen nem jár vele hírnév és dicsőség...

Minden esetre elindítottam ezt a blogot, aminek fő célja, hogy figyelmeztessem kéktúrázó sporttársaimat, hogy vegyék komolyan a könyvelést. Legjobb, ha a dátum mezőt átgondoltan, utólag tölti ki mindenki, hogy még véletlenül se lehessen ráerőltetni egy olyan logikát, ami ellen nem tudunk védekezni. Nagy tanulság, hogy egyéb bizonyítékot is kell gyűjteni, ne dőljünk be annak, hogy elég egy igazolófüzet. Nem elég a tájat fényképezni, szelfiket kell csinálni az úton, lehetőleg minél többet, és vigyünk magunkkal olyan fényképezőgépet, ami a koordinátákat is feljegyzi. Ja, de nem jó, bocs. Van már Photoshop. GPS sem jó, még ha el is lehet rajta menteni a track-et, mert ugye azt odaadhatjuk a haverunknak is, ha nincs kedvünk a természetjárásoz. Akkor marad a nyomkövető. Várjunk csak! Azt házi őrizetesekre rakják rá, azok meg nem kirándulgathatnak kényükre kedvükre. A technikai lehetőségek kimerültek, marad a két tanú, akik aláírásukkal hitelesítik, hogy nem hazudunk. Na persze ehhez ott kell lenniük minden lépésünknél, de se baj, máris javítottunk az aktív túrázók számának statisztikáján.

Második felvonás

Basszus, ezt nem hiszem el! Behívtak raportra.

Mint kiderült, akivel eddig leveleztem, az a Természetjáró szövetség egyik alkalmazottja volt, a felülvizsgáló inkvizíció társadalmi munkásokból áll, akik munkaidő után szívatják a szerencsétlen túrázókat.

Nem terveztem, hogy tovább izmozok ezen az egészen, kenjék a hajukra a jelvényemet, de a kíváncsiság győzött, és elmentem a szövetség székházában megszervezett találkozóra. Egy nyugodt tekintetű, negyvenes évei végén járó sporttárs, egy szigorúbban néző harmincas srác vont kérdőre, miért van az, hogy egy túraútvonalon különböző dátumú bélyegzések vannak. Amire emlékeztem, azt részletesen elmeséltem. Például amikor húsz kilométer után elfogyott a lelkesedésem, és egy másik alkalommal tértem vissza ugyanoda, de akkor meg eleredt az eső és nem volt kedvem bokáig süppedő sárban gyalogolni, így beértem egy pecséttel, és a harmadik bejegyzés egy újabb túra első állomása volt. Akárhogy is, ott a bélyegző lenyomat minden egyes kockában, és ahogy én nem tudok előállni további bizonyítékkal, úgy az ő következtetéseiket sem támassza alá megdönthetetlen bizonyíték. Pár percre kiküldtek az irodából, (nagyon komoly) majd felszállt a füst és visszahívtak ítélethirdetésre.

Most az egyszer kivételt tesznek, de csak akkor, ha megígérem, hogy a Dél-Dunántúli Kéktúra teljesítésénél sokkal precízebben veszem a könyvelést.

Oh! Most akkor mi lesz? Nem tudok megsértődni és fikázni a rendszert? Már-már kissé csalódott voltam, de természetesen megköszöntem a rugalmasságukat és fogadkoztam, hogy az új füzetemet már olyan körültekintően vezetem, hogy olyat még nem láttak.

Erre mesélek pár történetet, hogy volt aki még azt is feltüntette, milyen időjárásviszonyok voltak aznap, hány kalóriát égetett el az applikációja szerint és hasonlók. Na jó. Azt hiszem bohócnak már túl öreg vagyok, cirkuszigazgatónak meg fiatal, úgyhogy maradok az arany középútnál.

Csak a korrekt tájékoztatást kedvéért: ma megkaptam a jelvényemet. JIPP! A postázás költségét előre kellett utalnom, de még mindig jobban jártam, mintha a parkolóórát etettem volna a belvárosban. A jelvény ingyen volt, csak ha kértem volna valami másik, újfajta kitűzőt is, akkor kellett volna fizetnem, szóval az első bejegyzésemben lévő gúnyos megjegyzésemet visszavonom.

Jövő héten kezdem a Dél-Dunántúli Kéktúrát, aminek részleteiről utólag fogok beszámolni, és tartogatok egy kis meglepetést is...

Rockenbauer Pál, Dél-dunántúli Kéktúra

A meglepetés az lett volna, hogy egy hónapon belül teljesítem az egész távot. Még szerencse, hogy nem harangoztam ezt be sehol, mert sajnos nem sikerült, de nagyjából két hónap elég volt úgy, hogy csak hétvégéken keltünk útnak. Volt egy olyan tervem is, hogy részletesen beszámolok az útról egy blogban, de mivel ezt már megtették mások, értelmetlennek tartottam. Bár sok szép hely van az ország délnyugati részében is, csak gondoljunk például az Őrségre, nekem a legkellemesebb meglepetést Somogy és Baranya méltatlanul elhallgatott lankái jelentették.

A Dél-dunántúli Kéktúra igazolófüzet vezetésekor különös figyelmet fordítottam arra, nehogy véletlenül téves dátumot írjak be. Egyéb dologra nem kellett figyelnem, mert az utat a füzetben megadott sorrendben teljesítettem, így hát nem érhet az a vád, mint korábban, hogy nem a túra útvonalán közelítettem meg egy pontot. Sőt, még szorgalmi jelleggel olyan pecséteket is begyűjtöttem, amiknek nem volt külön bélyegzőhely kialakítva a füzetben, de lássák, milyen pedáns vagyok.

A teljesen kitöltött, feldátumozott és jól látható pecsétekkel igazolt füzetemet beküldtem illetékes elvtárséknak, ha már ennyit melóztam vele. Hangsúlyozom, itt már nincs dicsőség lista, talán jelvényt lehet venni, nem tudom, de nem is tartottam igényt rá. Egyszerűen csak büszke voltam rá, milyen gyorsan sikerült bejárnom az útvonalat, pedig már nem vagyok mai gyerek.

Nem ragozom tovább, egy hónap múlva újból jött a telefon: Valami nem stimmel a füzetemmel, a vizsgáló bizottság megint problémázik. Elképzelni nem tudtam, hogy most mi a fészkes fenébe tudtak belekötni. Hát az volt a bajuk, hogy nem pecsételtem duplán, azokon a pontokon, ahol megszakítottam a túrát. De hát könyörgöm! Maguk nyomtatták és árulják az új füzetet, ahol erre nincs is lehetőség. Míg az OKT füzetben duplázódik egy-egy túra vég- és kezdőpontja, itt már nem helyeztek el két kockát. Komolyan mondom, az-az érzésem, hogy direkt csinálják. Mintha csak örömüket lelnék benne, hogy vegzálják a turistatársakat.

Nem vagyok hajlandó még egyszer asszisztálni ebben a színdarabban. Elegem volt. Ezek az emberek többet ártanak a kéktúra mozgalomnak, mint bárki más. Dobja ki a kukába a füzetemet uram! Nem is értem, miért küldtem be. Biztosíthatom, hogy ilyen többé nem fog előfordulni.

Konklúzió

Hogy miért sírtam mindezt el? Érted, drága barátom, aki nyilván úgy kerültél erre az oldalra, hogy magad is járod a hazai erdőket, mezőket, és hogy ez valami rendszerben történjen, te is a kéktúra füzetbe nyomkodod a bélyegzőket. Számíts arra, hogy ha ezért valamiféle elismerésben reménykedsz, kötekedő, rosszindulatú emberekbe fogsz ütközni, akik megkeserítik a túrák során szerzett kellemes élményeidet.

Uff, én beszéltem.